Egy 2023. szeptember 22-i interjúban Dr. William Makis kanadai onkológus és rákkutató arról beszélt, hogy riasztóan emelkedik az oltások utáni “turbó rákok” száma, amely kifejezés a hihetetlenül gyorsan növekvő rákos megbetegedések leírására született azoknál az embereknél, akik egy vagy több COVID-oltást kaptak.
Ezek a rákos megbetegedések sok olyan 30 év alatti fiatalnál, terhes nőnél és kisgyermeknél is megjelennek, akiknek a családjában nem volt rákos megbetegedés.
Ugyanilyen furcsa az a tény, hogy a legtöbbjüknél a diagnózis felállításakor már a 3. vagy 4. stádiumban van a betegség, pedig a tünetek csak napokkal vagy hetekkel ezelőtt jelentkeztek.
A rák olyan gyorsan növekszik és terjed, hogy a betegek közül sokan meghalnak, mielőtt a kezelés egyáltalán elkezdődhetne.
Legtöbb ilyen megbetegedés a hagyományos kezeléssel szemben is ellenálló, és nem reagál.
“Soha nem láttam még rákot így viselkedni” – mondja Makis, és ezt tudnia kell, hiszen eddigi pályafutása során 20 000 rákos beteget diagnosztizált.
Makis akkor nyert először tudomást erről a jelenségről, amikor elkezdte nyomon követni a kanadai orvosok hirtelen elhalálozását, akiknek a KOVID-oltások teljes sorozatát fel kellett venniük, hogy megtarthassák állásaikat. Hónapokon belül hirtelen halálesetek sorozatát lehetett észlelni közöttük, sokan szívroham következtében, és álmukban haltak meg. De volt egy nagy csoport orvos, akiknél agresszív rákos megbetegedések alakultak ki.
Arra a kérdésre, hogy a COVID injekciók hogyan okozhatják ezeket a turbó rákos megbetegedéseket, Makis több lehetséges mechanizmust is ismertet, amelyek rákhoz vezethetnek az arra hajlamos egyéneknél.
Az elsődleges ok a felhasznált mRNS módosítása ( amiért Karikó megkapta a Nobel-díjat). Az mRNS-t genetikailag manipulálták, és pszeudouridint illesztettek be az RNS stabilizálása és a gyors lebomlás megakadályozása érdekében.A kód egyes részeinek ilyen módon történő kicserélésének egyik lehetséges következménye, hogy a keletkező fehérje könnyen félreformálódhat, és ez számos krónikus betegséggel, többek között az Alzheimer-kórral, a Parkinson-kórral és a szívelégtelenséggel hozható összefüggésbe. Másrészt a pszeudo-uridin beillesztés elnyomhatja a veleszületett immunitást is, azaz meggyengül a rákos sejtek immunrendszer általi felismerése. “Minél több ilyen oltást kap valaki, annál nagyobb az immunrendszer károsodása, annál nagyobb a rákfelügyelet károsodásának kockázata, és ezáltal a turbórák kockázata is.”