Hírek

Állami gyermekvédelem? De kitől védi az Állam a gyermeket?

Dr. Dóra Márta gyermekvédő jogász március 15.-i beszéde: „1848. március 15-én az őseink a szabadságért szólaltak fel. Független Magyar kormányt akartak létrehozni, szólás és sajtószabadságot követeltek. Azt mondják, hogy a szabadságharcot 1849-ben leverték, célját nem érte el s a magyar szabadság elbukott.

Én úgy gondolom, hogy a magyar szabadság valóban nem létezik a mai napig, eltelt 176 év, de mi még mindig harcolunk! És miért mondom, hogy elvileg önálló Magyar Kormányunk van, de a magyar ember még mindig nem szabad! ??

Korábban katonai megszállás volt, ami alapján biztosan tudni lehetett, hogy egy állam, egy nép nem szabad, most már elég csak nemzetközi szerződéseket kötni, amellyel az adott nép szuverenitását szabadon lehet korlátozni, és nemcsak a népszuverenitást, de minden ember szabadságát. Egy nemzetközi szerződéssel akarják nekünk megmondani, hogy mikor hova menjünk, mit tegyünk és mikor mit fecskendezzenek a testünkbe!

A második világháború után, elkezdődtek a Földek kisajátításai, amit akkor tragédiaként éltek meg az emberek!! És most már nem csak a Földjeinket akarják, hanem a testünket is! Micsoda rabszolgasors az, amikor az ember már a saját teste fölött sem rendelkezhet!

Látszólag egy jogállamban élünk, egy jogállamban a jogszabályoknak a mi érdekeinket kellene, hogy szolgálják, azonban jelenleg pont a jogszabályok azok, amelyek engedelmes rabszolgává tesznek minket!

A jogszabályoknak a társadalmi rend fenntartását kellene szolgálják, csak olyan tiltásokat kellene tartalmazniuk, hogy ne lopj, nem ölj, de amikor a jogszabályok már azt is megmondják, hogy mikor  hova mehetsz, mit csinálhatsz, a gyermekednek reggel 8 órától 16 óráig kötelező az iskolában lennie, megmondják, mit tanuljon, dolgozatokat és kompetencia teszteket írjon, ne vigyen magával telefont, valamint, megmondják, hogy a testébe mikor és milyen oltást adass be,  akkora már rég nem beszélhetünk szabadságról.

A Kormány 2025.02.25-én a tudomásunkra hozta, hogy az Alaptörvényt immár 15. alkalommal módosítani kívánja. Én most egy báránybőrbe bújt farkas módosítási javaslatra hívnám fel a figyelmet, ami az alapját adja annak, hogy a gyermekeket a „közjószágként” kezeljék és a szüleiktől akár véglegesen elvegyék

A módosítás szövege a következő: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”

„Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz.”

Az első része eddig is benne volt az Alaptörvényben, a második, kijelölt része, ami az újítás.

 Mi ezzel a baj!? A gyermekeket elsősorban a szüleik védelmezik, amikor a hatalom ebbe beavatkozik, akkor a gyermekeket a szülőkkel szemben védi meg! Miről szól maga a gyermekvédelem? Gyámhatóság, családvédelem, védőnői szolgálat, kötelező oktatás, kötelező státuszvizsgálatok, kötelező oltások, kötelező orvosi ellátás, ezek közötti jelzőrendszer! Mind azt szolgálja, hogy a gyermekeket a szülőkkel szemben védjék meg! Jelen pillanatban, hogy mi számít a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez, nem a szülő, az Állam határozza meg!

Az Állam az évtizedek során fokozatosan vonta meg a szülőktől a gyermekeiket és a szülői  jogokat. Korábban 6 éves kortól voltak tankötelezettek, most 3 éves kortól kötelesek közösségbe járni a gyerekek. Korábban az iskolában csak a délelőtti ellátás volt kötelező, most a gyermekek, a legkisebbek is kötelesek délután is az iskolába lenni. Az Alaptörvény szerint a gyerekeknek joga van az oktatáshoz!! Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy napi 8 órát kötelesek ezt a jogot az iskolában gyakorolni. Azt tanulhatják, amit meghatároznak nekik sőt még a joguk gyakorlásáról is számot kell adjanak, dolgozatokat, kompetencia teszteket írnak, minősítik őket!

Eközben a magyar szülőket agyondolgoztatják a megélhetésért, akik ezért észre se veszik, hogy szépen lassan elveszik tőlük a gyerekeiket, kiveszik kezeikből a gyeplőt. A végén a szülők még meg is köszönik, hogy „vigyáznak” a gyerekeikre, felügyelik őket, amíg ők /a napi betevő falatért.

Számos pszichológiai és szociológiai elmélet van már a köztudatban, amelyek azt sugallják, hogy a gyermeknevelés nem kizárólag a biológiai szülők feladata, és bizonyos esetekben más nevelési formák hatékonyabbak vagy egészségesebbek lehetnek a gyermek számára. Néhány releváns elmélet:

Alice Miller – A mérgező szülői hatás elméletében azt állítja, hogy a hagyományos szülői nevelés gyakran rejtett abúzust és elnyomást tartalmazhat, amely hosszú távon traumatikus lehet a gyermek számára.

Philippe Ariès – Ariès szerint a szülői szerep sem univerzális vagy természetesen szükséges, hanem változó és helyettesíthető más társadalmi modellekkel (pl. közösségi nevelés, intézményi nevelés).

Vannak olyan oktatási és nevelési modellek, amelyekben a gyerekeket nem a szüleik nevelik elsődlegesen, hanem egy közösségi rendszer (pl. izraeli kibucok, ahol a gyerekek közösen, nevelők által irányított környezetben nőnek fel).

Ezek az elméletek azt az irányt vetítik elő, hogy a szülői nevelés nem az egyetlen vagy feltétlenül a legjobb út a gyermekek számára, és azt sugallják, hogy bizonyos esetekben más formák előnyösebbek lehetnek.

Ahogy említettem, a magyar gyerekeket észrevétlenül és folyamatosan vonják ki a családból, egyre kevesebb időt töltenek a gyerekek a szüleikkel, testvéreikkel.

A köztársasági elnöki botrány igazolja, hogy a gyermekvédelembe be van épülve a pedofília.  Adat van arra is, hogy a szervkereskedelem és a gyermekkereskedelem is remek lehetőséget lát a gyermekek intézményesített nevelésében, a gyermekvédelemben!

A családbarát magyar állam kettős mércét alkalmaz. A szülő, ha neveli a saját gyermekét, egy gyerek után 13.300 Ft családi pótlékot kap, ha nevelőszülő neveli a gyermeket, akkor az a családi pótlékon felül 110.000 Ft-ot kap gyermekenként!

Miért ér többet a nevelőszülő nevelése??

Ha egy anya a gyermekét két hetente két órát engedi látni az apának, akkor elidegenítés vádjával , kiskorú veszélyeztetése miatt járnak el vele szemben. A Gyámhatóság, ha elveszi a szülőtől a gyermeket, akkor felügyelet mellett biztosít ugyanennyi kapcsolattartást szülőnek és mégsem vádolható elidegenítéssel. Adott esetben még ezt is végleg megvonhatja a szülőtől mondvacsinált okok miatt.  Például, ha az anya túl sok ételt visz a kapcsolattartásra és fotózni vagy megölelni meri a gyermekeit.

Egy anyától 50 óra iskolai hiányzásért elvihetik a gyermekeit, de ugyanebben az esetben, ha a nevelőotthon 3 hétig nem járatja, nem iratja be a gyermekeket az iskolába , a Gyámhatóság szerint ez már nem számít veszélyeztetésnek, így kettős mércét alkalmaznak és a nevelőotthon vezetőjét az ügyvédi felhívásomra sem hajlandóak feljelenteni! A gyermekvédelem csak a szülővel szemben gyermekvédelem!? A nevelőotthonnal és a nevelőszülővel szemben NEM!!!

A Gyámhatósági visszaélések az Alaptörvény módosítása nélkül is jelen vannak, de a mostani Alaptörvény módosítás a szülői jogokat egyenes a kukába dobná és a gyerekek ténylegesen „közjószággá” válhatnak!

Az Alaptörvény módosítási javaslat a gyermekvédelem alá rendeli mindenkinek az összes jogát, gyermekvédelem címén megvonhatják a szülők önrendelkezési és tulajdonjogát is, de minden egyéb jogát, a szülők maximálisan zsarolhatókká és irányíthatóvá válnak!

A fenti Alaptörvény módosítás alapján „gyermekvédelemre” hivatkozva nemcsak a szülők, de bárkinek az alapvető jogait csorbíthatják.  A Kormány nem adott magyarázatot arra, hogy miért látja szükségesnek a módosítást, amely miatt a sajtó kezdett el találgatni, s azt találta ki, hogy bizonyára a Pride-ot, azaz a melegfelvonulást akarják ezzel betiltani! Emberek! Mi köze a melegeknek a gyerekekhez? Semmi, s ezen a jogszabály alapján még a melegek jogai is csorbulhatnak! Ez az Alaptörvény módosítás lehet az alapja egy totális diktatúrának! „Gyermekvédelem címén” bárkitől, bármilyen alapvető jogot megvonhatnak! Megemlíteném, hogy az alapvető jogok között van a tisztességes eljáráshoz való. Lényegében az Alaptörvénybe akarják foglalni, hogy a gyermekvédelemmel szemben még a tisztességes eljáráshoz sincs senkinek joga!

Emberek most kezdődik, most lehetünk igazán rabszolgák, ha nem teszünk valamit! Harcolnunk kell, mert akitől minden el akarnak venni, annak nincs mit veszíteni!

Harc nélkül nemcsak biztosan veszítünk, de oda a becsületünk!”

Megosztás

További hírek

Készüljünk az orvoslás totális reformjára

Hála a “tudománynak”, mi – az 1950-es években született generáció – több évig élünk, mint a gyerekeink és a gyerekeink gyerekei még rövidebb ideig fognak élni, mint a szüleik, ha minden úgy megy...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csatlakozz az „EGÉSZ-ség PONT” hálózathoz!